Blogolj!

Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai

2020.03.31.

Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai, amelyben orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére nyújthatják be pályázatukat kedd délutántól az ötezer lakosúnál nem nagyobb települések, illetve önkormányzati társulások.

A koronavírus-járvány sem állítja meg a Magyar Falu Programot

10 milliárd forint keretösszegben nyíltak meg pályázatok.

Illusztráció: MTI/Varga György

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására – tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, mégpedig a jövő évben.

Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.

A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.

Újabb hétmilliárdnyi forrás a Magyar Falu Programban

2020.02.24.
Pintér M. Lajos

Orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére pályázhatnak a települések.

Illusztráció: MTI/H. Szabó Sándor

Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: az orvosi szolgálati lakások építésére azok az ötezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, ahol legalább hat hónapja betöltetlen a háziorvosi praxis. Ha ezek a települések találnak olyan háziorvost, aki vállalja a praxis betöltését, és erről megállapodás is születik, akkor a telekvásárlástól a ház kulcsrakész átadásáig finanszírozza a költségeket a program.

Orvosi rendelők építésére, felújítására a programban érintett valamennyi település pályázhat, és igényelhet 30-125 millió forint támogatást egyfunkciós (csak háziorvosi rendelőnek otthont adó) vagy többfunkciós (akár védőnői, gyermekorvosi, fogorvosi praxisokat is befogadó) épület építésére, felújítására. A támogatás nagysága függ attól, hány funkciót lát el az épület. Megjegyezte: tavaly nagyon népszerű volt a pályázat, akkor csaknem kétszáz településen építettek vagy újítottak fel orvosi rendelőt.

A harmadik pályázat orvosi eszközök beszerzését támogatja, 3-5 millió forint összeggel. A kormánybiztos kiemelte: egyorvosos körzetek és praxisközösségek eszközbeszerzését is lehet finanszírozni a pályázatból, az orvostechnikai eszközökön túl lehet pályázni kapcsolódó informatikai eszközökre, bútorokra is. Tavaly 800 településen tudták megújítani az orvosi eszközállományt.

A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület március 25-én nyílik meg, a pályázatokat pedig április 24-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás – írja az MTI.

Több mint kétezer települést érint a falusi csok

A kormány nemcsak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is. A falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a keret bővíthető.

Fotó: MTI/Varga György

Több mint kétezer települést érint a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok). Erről beszélt a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az M1-en.

Orbán Balázs közölte: az intézkedés célja, hogy növeljék a legkisebb települések lakosságmegtartó képességét. Ezek a falvak a rendszerváltás óta nem kapták meg azt a támogatást és segítséget, amelyre szükségük van. A kormány ezen kíván változtatni a Magyar Falu Programmal is, amelynek része a falusi csok – vázolta az MTI tudósítása szerint.

A kormány ennek révén nemcsak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is. A tervek szerint a falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a kormány az igényektől függően kész bővíteni a forrást – közölte.