Blogolj!

A koronavírus-járvány sem állítja meg a Magyar Falu Programot

10 milliárd forint keretösszegben nyíltak meg pályázatok.

Illusztráció: MTI/Varga György

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására – tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, mégpedig a jövő évben.

Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.

A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.

3
https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/92195/pics/lead_800x600.jpg
Magyar Falu Program
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Balamber válasza: Balamber bejegyzésére 2020-03-23 16:31:52
https://www.oe24.at/coronavirus/Neueste-Zahlen-Mehr-als-4-000-Corona-Patienten-21-Todesfaelle/422917176?_gb_c=D734371F59024109BB4B6D71B82C4AE3&gb_clk=9-20200323162452-12715389-0-19940
Válaszolok
Balamber 2020-03-23 16:30:48
4.018 Infizierte in ganz Österreich +++ Hier die aktuellsten Zahlen und Entwicklungen in der Corona-Krise. 21 Todesfälle.
Válaszolok
Béla 2020-03-23 16:22:33
Ez a szemét Ernst Gelegs tegnap az ORF 2-ben össze vissza hazudozott Orbánról és Magyarországról mindent, hogy semmi felkészülés védelem a koronavírus-járvány miatt. Se korház (ami van az lerobbant állapotban) se felszerelés, se védö intézkedés,-Orbán csak stadionokat épit, és lopja az országot. Ez a barom Labanc aztán hiszi is. Biztosan Gyurcsánnyal értekezett. kurvaanya.dat
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?