Blogolj!

Kész a magyar Mesterséges intelligencia stratégia!

Pintér M. Lajos

Várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez.

Illusztráció: pixabay.com

Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ – közölte az innovációs és technológiai miniszter .

Palkovics László a Pannon Egyetemen tartott előadásában kiemelte: a mesterséges intelligencia használata számos erkölcsi és társadalomtudományi kérdést von maga után, például azt, hogy a természetes intelligenciát mennyiben fogja háttérbe szorítani. Kitért arra: a várakozások szerint a mesterséges intelligencia használata 2030-ban 14 százalékkal, azaz mintegy 7 ezer milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez. A kormány jóváhagyását követően a kormany.hu-n is megismerhető lesz a Mesterséges intelligencia stratégia.

Szerinte a kreatív ipar részeként működő mesterséges intelligencia térhódítása felveti a kérdést, hogy veszélyként vagy lehetőségként tekintsünk-e erre a folyamatra. Lehetőséget adhat az ember számára például arra, hogy olyan dolgokkal töltse az időt, amellyel nagyobb hozzáadott értéket tud előállítani. Mint mondta, számos felhasználási terület létezik, egyebek mellett az arcfelismerés, az állapotfelmérés, a röntgen, a hazugság felismerés, a meghibásodásra utaló zajok azonosítása mezőgazdasági gépeken, zene írása, festmények készítése, versírás, önvezető járművek megjelenése – mind olyan terület, ahol jelen van a mesterséges intelligencia.

Palkovics László a jövő mobilitási kérdéseiről és kihívásairól szólva arról beszélt, hogy a MI közlekedésben való alkalmazása kiküszöböli az emberi tévedéseket, kényelmes, időtakarékos utazást biztosít, valamint hozzájárul az üzemanyag fogyasztás csökkentéséhez is – így az MTI.

A Mesterséges Intelligencia Stratégián több mint kétszáz intézmény és cég dolgozott, egyebek mellett tartalmazza az adattörvények módosítását, szól a nemzeti laboratórium létrejöttéről, kitér a vállalatok ösztönzésére, képzések indítására, az automatizált ügyintézésre például az egészségügy területén, foglalkozik a kutatás-fejlesztéssel valamint az infrastruktúra-fejlesztéssel és rendezendő etikai és jogszabályi ügyekkel.

https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/90581/pics/lead_800x600.jpg
innováció,kutatás,mesterséges intelligencia,tudomány
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?