Blogolj!

Megduplázódik a kórházak érsebészeti osztályának támogatása

Kifizetésre kerülnek az ügyeleti díjak, javulnak a munkakörülmények.

Fotó: Getty Images

A megyei és fővárosi kórházak sebészetei az eddigi 8 millió forint helyett havi 14 millió forintos fix összegű állami támogatást kapnak, a regionális vagy országos szinten ellátást nyújtó intézetek és egyetemi klinikák érsebészetei fix támogatási összege pedig havi 10 millió forintról 20 millió forintra emelkedik - derül ki a NEAK közleményéből.

A megemelt összeget az érsebészeti osztályok személyi és tárgyi feltételeinek javítására kell fordítani, ami nagyrészt az ügyeleti díjak kifizetését jelenti majd, a hatóságok pedig ellenőrizni fogják, hogy valóban erre a célra fordítják-e a pénzt a kórházak.

Ahogy arról korábban a Blogstaron is beszámoltunk, a kormány tervei szerint idén több fontos változás történik majd az egészségügyben, amelyek orvosolhatják a folyamatosan újratermelődő kórházi adósságokat.

Gatyába rázza a kormány az egészségügyi rendszert

Fontos változásokat irányzott elő egy néhány napja megjelent kormányhatározat. Mindenki nyugodjon le, nem épülnek stadionok a kórházak helyére. A kormány kiemelt célnak tekinti az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését, és egyetért a finanszírozási rendszer és az ellátási struktúra olyan átalakításával, amely fenntartható működést eredményez, és megakadályozza az adósságok újratermelődését - vett észre egy december 23-án megjelent kormányhatározatot a Portfolio.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint 2020. januárjától megtörténik a traumatológia szakma finanszírozásának a valós költségekhez való igazítása is.

Címkék: egészségügy
1
https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/88356/pics/lead_800x600.jpg
egészségügy
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Béla 2020-01-03 07:03:11
Gyurcsány a gumilövegek számát és az ország adóságát duplázta meg.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?