Blogolj!

Nem állnak le az útfelújításokkal!

Az elmúlt években több mint 3000 kilométernyi alsóbbrendű út újult meg Magyarországon. A következő években pedig a Magyar falu program révén jelentős összegeket fordít a kormány a vidéki, 4-5 számjegyű utak felújítására.

Ezt közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a Zala megyei Ortaházán. Cseresnyés Péter, a Páka és Ortaháza között felújított, csaknem 4 kilométeres mellékút átadása kapcsán azt mondta: 2010 óta több mint 3000 kilométer 4-5 számjegyű út újult meg a Magyar Közút beruházásában, idén pedig 1200 kilométernyi mellék- és főút, illetve autópálya felújítása indult el vagy kezdődik meg.

A 150 milliárd forintból indítandó Magyar falu program keretében a következő években jelentős rész jut majd a vidéki alsóbbrendű utak felújítására - tette hozzá az államtitkár.

Jelezte, hogy a hazai forrásból mintegy 100 milliárd forint ráfordítással jelenleg zajló útfelújítások mellett a Település- és területfejlesztési operatív programból további 520 kilométernyi 4-5 számjegyű útszakasz "rendbetétele" történik meg.

Bár 60 év lemaradását nem lehet egyik évről a másikra pótolni, a kormány nagy hangsúlyt helyez a vidéken, falvakban élők élet- és közlekedési körülményeinek javítására – szögezte le az államtitkár.

https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/58438/pics/lead_800x600.jpg
költségvetés,orbán kormány,útfelújítás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?