Blogolj!

Ha már az IMF is minket dicsér…

Kiemelkedően teljesít a magyar gazdaság. És ezt már kívülről is kénytelenek elismerni.

Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék, a GDP bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hornung Ágnes egy lapinterjúban elmondta: kiegyensúlyozott a növekedés, minden szektor közel azonos szinten teljesít, ezáltal egészségesebb a bővülés szerkezete.

Mint mondta, az első hat hónapra a hazai össztermék 4 százalékos bővülésére számítanak. Emlékeztetett arra, hogy az első negyedévben a turizmus volt a kiemelkedő ágazat a szolgáltatások közül, s hozzáfűzte, hogy az egészségügyi turizmus nagyot nőhet a jövőben.

Megjegyezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap, az IMF is elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit, ezáltal "nyugodtan tudunk a konstruktív együttműködésre építeni".

 

https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/55694/pics/lead_800x600.jpg
költségvetés,orbán kormány
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?