3954 főre emelkedett a fertőzöttek száma
Újabb öt idős, krónikus beteg veszítette életét a koronavírus-járványban.
Blogolj!

Aki tényleg dolgozni akar, az megél Magyarországon

És egyre jobban él az átlag magyar. Köszönhető ez többi között annak is, hogy 52 hónapja, tehát több mint négy éve, töretlenül nő a reálkereset Magyarországon. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a fizetésünkből egyre több mindet tudunk megvenni. 

Már 52 hónapja nőnek a reálkeresetek Magyarországon, a bérek szinte minden ágazatban jelentősen emelkedtek, a tárca reményei szerint ez a bérnövekedés a következő hónapokban is tartós marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal frissen közölt adataira reagálva.

A KSH közlése szerint áprilisban a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Varga Mihály hozzátette: a keresetek növekedési mértéke pozitív értelemben egy kissé meglepő volt, mert a tárca úgy vélte, a reálkeresetek 8-8,5 százalékkal, a fizetések tavalyi növekedési ütemével nőnek majd, ehhez képest idén az év első négy hónapjában a reálkeresetek 9,2 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a 2017. január-áprilisi időszakban mért reálkereset emelkedés illeszkedik abba a folyamatba, amelyet tavaly novemberben egy 6 éves bérmegállapodásban a kormány és a szociális partnerek közösen fogadtak el és amelynek  célja, hogy a gazdasági növekedést valamennyi ágazatban érezhetővé tegyék.

A tárcavezető megjegyezte: "a kormány szerint az a helyes, ha hosszú távon a magyar gazdaság teljesítménye nem az olcsó bérekre, hanem a magasabb hozzáadott értékre, a kutatás-fejlesztésre és az innovációra épül".

Varga Mihály közölte: a bérnövekedés üteme a visegrádi országok összevetésében is kifejezetten magasnak számít, Magyarország lassan behozza azt a hátrányát, amelyet a 2010-es évek előtt felhalmozott a visegrádi négyekkel szemben.

https://johir.blogstar.hu/./pages/johir/contents/blog/39516/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?